Foglalkozások 2019/2020-ban

Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Hobbielektronika csoport foglalkozásaira a Debreceni Megtestesülés Plébánia közösségi termébe szeptembertől júniusig, csütörtök délutánonként 17 órára!

Ingyenes tanfolyamokat és ismeretterjesztő előadásokat kínálunk. Foglalkozásainkon írásvetítővel segített előadásokat tartunk, illetve egyszerű kapcsolásokat állítunk össze és próbálunk ki (hozott anyagból).

Jelentkezés, kapcsolattartás: levélben a hobbi @ cspista.hu címen. Az új jelentkezőktől az elérhetőségen (név, E-mail cím, telefonszám) kívül egy rövid bemutatkozást is kérek: életkor, érdeklődési terület, elektronikai és informatikai jártasság szintje, mit vár a Hobbielektronika körtől!

Cserny István

Mit kínálunk a 2019/2020-as tanévben?

Kezdőknek:

Kezdő szintű Arduino tanfolyam: a tudás elmélyítése érdekében átismételjük és feladatokon keresztül gyakoroljuk is az elmúlt félévben tanultakat, és természetesen új ismereteket is szerzünk, illetve új eszközöket próbálunk ki.

Haladóknak:

  • Haladó szintű Arduino tanfolyam
  • ARM Cortex-M mikrovezérlők programozása ARM Keil környezetben.
  • Vegyes témakörű előadások

Mire lesz szükségünk?

Ha a programjainkat szeretnénk kipróbálni a gyakorlatban is, akkor szükségünk lesz mikrovezérlőre, és hozzá csatlakoztatva különböző kiegészítőkre. Ezek Magyarországon is beszerezhetők (pl. TavIR Webshop, vagy a HEstore webáruház), olcsóbb, de hosszadalmasabb beszerzési út pedig az E-bay vagy az Aliexpress online piactér.

Arduino Starter kit kezdőknek

Akik tavaly már jártak a tavalyi tanfolyamra, feltehetőleg már rendelkeznek ezekkel az eszközökkel

  • Arduino nano vagy Arduino UNO kártya
  • USB mini kábel
  • Dugaszolós próbapanel
  • Vezetékek
  • Ellenállások (100R, 220R, 470R, 1k, 2.2k, 4.7k, 10k, 22k, 47k, 100k)
  • Kondenzátorok (100n, 10u, 47u, 100u)
  • LED-ek
  • Tranzisztorok (BC337 vagy más NPN tranzisztor)
  • LDR (fényérzékeny ellenállás)
  • 10k Potméter
  • Nyomógombok, kapcsolók
  • RGB LED
  • Piezo csipogó (passzív és aktív, azaz hátul zöld, illetve fekete is kell)
  • Hétszegmenses LED számkijelző egy számjegyű (pl. CL5611AH)
  • Hétszegmenses LED számkijelző két számjegyű (pl. F5261AH)
  • TM1637 hétszegmenses 4-számjegyű számkijelző modul
  • 8x8 LED mátrix (pl. 1088AS)

Az idei tanévben a kezdőknek még ezekre lehet szükségük:

  • TCRT5000 optoérzékelő
  • MAX7219 8x8 LED modul
  • Hőmérő szenzor MCP9700
  • 74HC595 IC
  • HC-SR04 Ultrahangos távolságérzékelő
  • 16x2 alfanumerikus LCD
  • DS3231 RTC (real-time óra) modul

Arduino haladó tanfolyamhoz:

A fenti kezdőkészleten kívül a haladóknak elsősorban alábbi kiegészítő eszközökre lehet még szüksége

  • SSD1306/SH1106 OLED 128x64 I2C kijelző
  • Szenzorok (DHT22, DS18B20, BMP180, MPU6050, HM5883/QMC5883)
  • TM1638 7-szegmens, 8 számjegyű LED kijelző panel
  • NEO-6M GPS modul (GY-GPS6MV2)
  • 1.8" TFT ST7735 grafikus kijelző modul
  • ESP-01 (ESP8266) WiFi modul
  • CH340, FT232 vagy CP2102 USB – TTL átalakító

STM32 ARM Cortex-M mikrovezérlő tanfolyamhoz

  • STM32F103C8T6 minimal development board (Blue Pill)
  • ST-Link V2 klón (vagy egy második "Blue Pill" kártya, ami ST-LINK programozóvá alakítható)
  • FT232 USB-TTL soros átalakító kártya (5V - 3.3V átkötési lehetőséggel)
  • Valamint az Arduino tanfolyamoknál említett szenzorok, kijelzők, stb.

Foglalkozásainkat az alábbi időpontokra tervezzük:

szeptember 5., 12., 19. és 26.
október 3., 10., 17. és 24.
november 7., 14., 21. és 28.
december 5., 12. és 19.
január 9., 16. és 23.
február 6., 13., 20., 27.
március 5., 12., 19. és 26.
április 2., 16. és 23.
május 7., 14., 21. és 28.
június 4.


2019. szeptember 5.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Bevezetés az Arduino mikrovezérlő kártya programozásába. Az általános célú ki- és bemenetek kezelése függvényekkel és közvetlen eléréssel.

2019. szeptember 12.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Az ARM Cortex-M3 mikrovezérlők közül az STM32F103C8 típussal ismerkedünk meg, az ARM Keil MDK5 Lite fejlesztői környezetet használatával.

2019. szeptember 19.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Az Arduino programokban használható változók típusai, feltételvizsgálat, programelágazás. Késleltetésmentes időzítés a millis() függvény segítségével.

2019. szeptember 26.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Ezen a foglalkozáson a SysTick időzítő használatáról lesz szó, emellett megismerkedünk az STM32F103C8 mikrovezérlő beépített bootloaderének használatával.

2019. október 3.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Programciklusok szervezése, változótömbök, zenélés a Tone() függvény segítségével, programmegszakítások használata.

2019. október 10.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Az STM32F103C8 mikrovezérlő általános célú időzítőivel ismerkedünk meg (időzítés, kimenetvezérlés, bemeneti jelfogás módokban).

2019. október 17.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Az analóg-digitális átalakító (ADC) használatával ismerkedünk. Az ADC felépítése, regiszterei, feszültség és hőmérséklet mérése.

2019. október 24.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Folytatjuk az ismerkedést az STM32F103C8 mikrovezérlő általános célú időzítőivel: PWM jel kitöltésének mérése, impulzusszélesség mérese, PWM jel előállítása.

2019. november 7.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Ezúttal az univerzális aszinkron/szinkron soros portok (USART) használatával ismerkedünk meg, s kipróbáljuk a printf átirányítását is a soros port(ok)ra.

2019. november 14.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Az analóg I/O használatát gyakoroljuk. A haladók az időzítők felépítésével és a TimerOne programkönyvtár használatával ismerkednek.

2019. november 21.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

A megszakításos és bufferelt UART kezelés bemutatása után a DMA átvitel alapjaival ismerkedünk meg majd DMA-val íratunk ki az UART porton.

2019. november 28.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Színkeverés RGB LED és az analóg I/O függvények segítségével. Jelalak vizsgálat az ADC és Timer1 regiszterszintű programozásával.

2019. december 5.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Az STM32F103C8 mikrovezérlő analóg digitális átalakítóinak (2db 12 bites ADC-vel rendelkezik) üzemmódjaival és használatával ismerkedünk.

2019. december 12.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Processing, Wiring, Arduino - az Arduino születésének története röviden

2019. december 19.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Az STM32F103C8 mikrovezérlő analóg digitális átalakítóinak összetett és kapcsolt üzemmódjaival és használatával ismerkedünk.

2020. január 9.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Ismerkedés a 8x8 LED mátrix használatával (bitkép, firka, szöveg görgetés). Haladóknak: az MsTimer2 programkönyvtár bemutatása

2020. január 16.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Az STM32F103C8 mikrovezérlő I2C kommunikációs csatornái felépítésével, üzemmódjaival és használatával ismerkedünk.

2020. január 23.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

A 8x8 LED mátrix vezérlése MAX7219 IC-vel (bitkép rajzolás, szöveg görgetés). Haladóknak: a LedControl könyvtár használata és bővítése

2020. január 30.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Az STM32F103C8 I2C csatorna gyors üzemmódjával, a csoportos adatküldés/fogadással és az SSD1306 OLED kijelző használatával ismerkedünk.

2020. február 6.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Ezen a foglalkozáson az I2C csatorna használatával ismerkedünk. A bemutatott mintaprogramok egy 2x8 számjegyű, soros vezérlésű kijelzőhöz hkapcsolódnak.

2020. február 13.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Ezúttal a 128x32 képpont felbontású SSD1306 OLED kijelzővel ismerkedünk meg és egy digitális órát építünk vele.

2020. február 20.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Ezen a foglalkozáson a kezdők a HC-SR04 Ultrahangos távolságérzékelővel a haladók pedig ezen felül az I2C csatolójú SSD1306 OLED kijelzővel ismerkednek meg.

2020. február 27.

Orosz Péter: Bevezetés a LabVIEW használatába 1.

A LabVIEW egy grafikus alkalmazásfejlesztő programcsomag, mellyel virtuális műszereket hozhatunk létre, s ezekkel laboratóriumi vagy ipari mérésvezérlési és adatgyűjtési feladatokat végeztethetünk el.

2020. március 5.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Ezen a foglalkozáson a szervók vezérlésével és a Processing IDE használatával ismerkedünk meg, majd ultrahangos "radart" építünk.

2020. március 12.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Az STM32F103C8T6 mikrovezérlő SPI kommunikációs csatornáinak használatával ismerkedünk meg, s 74HC595 ill. MAX7219 meghajtójú LED kijelzőket vezérlünk.

2020. március 19.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

A vonalkövető robotoknál használt TCRT5000 optoérzékelőt mutatjuk be, majd röviden a motorvezérléssel is megismerkedünk

2020. március 26.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó)

Az STM32F103C8T6 mikrovezérlő SPI kommunikációs csatornáinak használatával egy digitális-analóg átalakítót (DAC) hajtunk meg szoftveresen.

2020. április 2.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó).

Az SPI két alkalmazását mutatjuk be: 25LC256 memória írása/olvasása, illetve adaküldés DAC7512 eszközre hullámtáblából, DMA segítségével.

2020. április 16.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Ebben az előadásban a térvezérlésű tranzisztorokkal (FET) és alkalmazásaikkal ismerkedünk meg: FET, mint vezérelhető kapcsoló, LED szalag fényerőszabályozása PWM-mel, 5V <-> 3.3V szintkonverter

2020. április 23.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó).

Az előadásban a ZigBee/XBee vezeték nélküli kommunikáció alapjaival ismerkedünk meg, majd XBee Pro S2 modulok segítségével pont - pont, illetve mesh topológiájú minihálózatot alakítunk ki.

2020. április 30.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Ebben az előadásban az analóg és digitális RGB LED-ek vezérlésével foglalkozunk. Áttekintjük a színlátás és a színkeverés alapjait és megismerkedünk néhány színtér modellel, illetve programkönyvtárral.

2020. május 7.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó).

Folytatjuk az ismerkedést a ZigBee/XBee RF modulok API módú használatával, s az STM32 mikrovezérlő segítségével üzenetcsomagokat küldünk, illetve fogadunk.

2020. május 14.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Ebben az előadásban két óra projektet mutatunk be, amelyekben két nyomógombbal kényelmesen beállíthatjuk az időt. Az egyikben TM1637 4 digites kijelző modult és DS3231 óramodult használunk, a másikban SSD1306 I2C OLED kijelzőre váltunk.

2020. május 21.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó).

Ebben ez előadásban a Sitronix ST7735 vezérlővel ellátott, 120x160 képpont felbontású, 1.8"-os színes TFT kijelzőhöz adaptálunk egy programkönyvtárat és használjuk fel egyszerű megjelenítésekhez. A kijelző SPI interfésszel rendelkezik.

2020. május 28.

Arduino tanfolyam kezdőknek és haladóknak

Az előadásban a véges állapotgépekről lesz szó, majd TM1637 kijelzőjű ébresztóórát tervezünk, melynél két nyomógombbal beállíthatjuk az időt és az ébresztést. A haladók pedig az ST7735 1.8" TFT színes kijelző használatával ismerkednek meg.

2020. június 4.

STM32 mikrovezérlők programozása (haladó).

Folytatjuk az ismerkedést az ST7735 vezérlővel ellátott, 120x160 képpont felbontású, 1.8"-os színes TFT kijelzőkkel: az előző előadásban bemutatott programkönyvtárt szakasz, kör és kitöltött kör rajzoló eljárásokkal bővítjük és kipróbáljuk az élsimítást is.