Szemlélődő imádság: részvétel csak előzetes megbeszélés után, minden hónap utolsó vasárnap estéjén 18 órától. (szept. 28., okt. 26., nov. 30., jan. 25., febr. 22., márc. 29., ápr. 26. és máj. 24.)
Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem
Most nem sietek,
most nem rohanok,
most nem tervezek,
most nem akarok,
most nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Most megnyugoszom,
most elpihenek
békén, szabadon,
mint gyenge gyerek,
és nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
S míg ölel a fény
és ölel a csend,
és árad belém,
és újjáteremt,
míg nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten,
új gyümölcs terem,
másoknak terem,
érik csendesen
erő, győzelem...
ha nem teszek semmit sem,
csak engedem, hogy szeressen az Isten.
Thomas Keating: Egy meditáció
Átadjuk magunkat a belső csend, nyugalom és béke vonzásának. Nem próbálunk megérezni semmit, nem próbálunk meg töprengeni semmin. Erőfeszítés nélkül, próbálkozás nélkül ebbe a jelenlétbe merülünk, elengedve minden mást. Hagyjuk, hogy a szeretet beszéljen: az az egyszerű vágy, hogy egyek legyünk a jelenléttel; hogy elfeledkezzünk az énről; és hogy elpihenjünk a Végső Misztériumban. Ez a jelenlét hatalmas, mégis igen alázatos; tiszteletet keltő, mégis gyengéd; határtalan, mégis igen bensőséges, finom és személyes. Tudom, hogy tudnak rólam. Az életemben minden átlátszó ebben a jelenlétben, mely mindent tud rólam – az összes gyengeségemet, megtörtségemet és bűnösségemet -, mégis végtelenül szeret.
Ez a jelenlét gyógyító, erősítő és felfrissítő – pusztán a jelenléte révén. Nem ítélkezik, odaadó, nem vár viszonzást, határtalan az együttérzésben. Olyan ez mintha hazaérnék egy olyan helyre, amit soha nem is kellett volna elhagynom, egy olyan tudomáshoz, ami mindig is jelen volt, de amit nem ismertem fel. Ezt a tudomást nem tudom előidézni vagy kierőszakolni. Egy ajtó nyílik ki bennem, de a másik oldalról. Úgy tűnik, mintha ízleltem volna ennek az átölelő, átható jelenlétnek a misztikus édességét. Ez a jelenlét egyszerre üresség és teljesség. Türelmesen várunk, csendben, nyitottan és nyugodt figyelemmel, kívül-belül mozdulatlanul. Átengedjük magunkat annak a vonzódásnak, hogy csak csendesek legyünk, hogy csak élvezzük a ránk áradó szeretetet, hogy csak legyünk.
Milyen felszínesek azok a dolgok, amelyek felkavarnak és elbátortalanítanak! Elhatározom, hogy megszabadulok a vágyaktól, amelyek kínzó érzelmeimet kiváltják. Miután megízleltem az igazi békességet, el tudom engedni minden vágyamat. Természetesen meg fogok botlani, hiszen ismerem a gyengeségemet. De azonnal felkelek majd, mert tisztában vagyok a célommal is. Tudom hol van az otthonom.
Jálics Ferenc: Bevezetés a Jézus-imába
„Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk” /Jn 17,21/
Amikor az ember imádkozik, akkor Jézus Krisztushoz fordul, elmondja neki búját-baját, aztán segítséget kér, majd belemerül a Szentírásba, és tanul életéből. Hagyja magára hatni mindazt, amit Krisztus mondott, és megpróbálja összevetni azt a saját életével. Így talál egyet-mást, amit megjavíthatna, hogy mindennapjai jobban összhangba kerüljenek Jézuséval. Aztán hálát ad minden jóért, amit kapott, és végül dicséri az Istent. Így néz ki a keresztény ember imája. Amikor ez lecsengett, és valaki még imában akar maradni, akkor rendszerint lecsendesedik, és sok szó nélkül, egyszerűen ott marad Jézus Krisztus előtt, és meghitt figyelemben, szerető tekintettel az Ő jelenlétében időzik. Ez olyan, mint amikor két ember beszélget egymással. Ha már tényleg megnyíltak egymás előtt, és mindent elmondtak, ha már semmi sem zavarja az összhangot közöttük, akkor egy ideig még csendben maradnak. Ez még jobban elmélyíti a kapcsolatukat.
A Jézus Krisztussal való meghitt együttlétet nevezzük szemlélődő imának.
A legkülönbözőbb emberek lelke mélyén ott él az Isten utáni vágy, életüket ez a vágy irányítja. A legtöbb ember nem keres mást, mint egyszerű, spontán és közvetlen kapcsolatot a Mindenhatóval. Ezt az egyszerű utat, amelyet az Istennel való kapcsolat közvetlensége jellemez, kontemplációnak nevezik. Isten egyszerű, és az Atyához felé vezető út, amelyet Jézus Krisztus mutatott, egyszerű út: a szerény, alázatos és szünet nélküli Isten felé fordulásból áll.
A szemlélődés Isten kezdetleges látása.
A szemlélődő ima jellegzetessége, hogy a figyelmünket Jézus Krisztusra és Istenre fordítjuk, Istent, és nem Isten adományait keressük. Az ima súlypontja áttevődik az Isten dicséretére, az Isten imádására, az Isten szolgálatára. A kapcsolat Istennel sokkal közvetlenebb lesz.
Az ember nem „láthatja" Istent saját erejéből, ezzel a látással Isten ajándékozza meg őt; a szemlélődés tehát tiszta kegyelem. A szemlélődés kegyelme az embert a hit és örök élet közti állapotba helyezi. A szemlélődés kegyelmének közvetlen hatása, hogy ellenállhatatlan szenvedélyt ébreszt Isten látására.
A szemlélődő ima tehát nem beszéd, hanem „tekintet", Istenre „nézés", az Ő jelenlétébe való helyezkedés, amihez alapvető feltétel a csend. Ebben a csendben létünk legmélyére tudjuk irányítani figyelmünket, ott „Istenre és önmagunkra nézünk". Ekkor tapasztaljuk meg az Isten és ember („a Minden és a Semmi") közötti különbséget, „kiüresedünk", majd Isten mérhetetlen szeretetével eltölt minket. Minden földi örömöt felülmúló állapot ez, amelyre lelke mélyén minden ember vágyakozik, mert minden ember léte túlmutat e földi élet keretein.
|
Szemlélődő imádság
