„Éppen nem nagy dolog elkezdeni a jót. Azt be is végezni, egyedül ez teszi az embert tökéletessé.” (Szent Ágoston)
Vőlegényemmel két és fél éve alkotunk egy párt, februárban kérte meg a kezem, abban viszont már körülbelül fél év után biztosak voltunk, hogy egymás mellett akarjuk leélni az életünket. Én vallásos családból származom, Ő viszont nem volt megkeresztelkedve, és soha, semmi köze nem volt a hithez, Istenhez, valláshoz. Amikor megismerkedtünk, hamar kiderült számára, hogy nekem ez fontos, így kis idő elteltével eljött velem vasárnaponként szentmisére. Amikor egy kilenc hónapos budapesti kitérő után 2014 júniusában visszaköltöztünk Debrecenbe, elhatároztuk, hogy – mivel egyre közelebbinek éreztük a kapcsolatunk komolyabbra fordítását, a házasságot, a gyermekáldás utáni vágyakozást, - beszélünk Laci Atyával, mi a menete a keresztelkedésnek, majd a többi szentségben való részesülésnek. Így kerültünk a 2014 októberében induló Katekumen csoportba- Zsolti, mint katekumen, és én, mint az ő kísérője.
Az első néhány alkalom után éreztük, hogy ez nem egy átlagos felkészítő foglalkozás. Laci atya mindenre kiterjedő „előadásai”, mindent és mindenkit szeretettel megközelítő személyisége, a katekumenekben felmerülő kérdésekre adott részletes - és a filozofikus, „tankönyves”, nyers szövegektől eltérően -, életszerű, emberközeli, érthető válaszai különlegessé tették azokat a csütörtök estéket. Nekem csodálatos élmény volt végignézni, ahogy Vőlegényem eleinte kicsit szkeptikusan, hitetlenkedve, majd egyre lelkesebben, döbbentebben, a végén pedig elkomolyodva, elámulva a rengeteg új információtól, érzéstől, lelki segítségtől – elsajátította, befogadta, és végül boldogan elhitte azt, hogy Ő is Isten gyermeke.
Rengeteget beszélgettünk a katekumenes esték után. Órákon keresztül hallgattam, ahogy vívódásaiból érett meglátások lettek, és elképesztő volt látni, ahogy a római katolikus hitünk hihetetlen és felfoghatatlan csodáit egyre kevésbé próbálta észérvekkel megfejteni, helyette a végtelen nyugalom szállta meg ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.
A keresztelésének az estéjén életem legmeghatóbb pillanatát élhettem át. Ugyanis akkor fogtam fel, hogy a 28 éves Szerelmem eleinte csak az én kedvemért, majd az indulás után fél évvel már a benne pislákoló hit fényének erejéből Isten báránya lehetett. Azt, hogy egy új élethez, egy új úthoz segíthettem hozzá, és ezzel kettőnk kapcsolatát, jövőjét alapozhattuk meg, soha nem fogom tudni elégszer megköszönni Istennek. Elsőáldozására is közösen készültünk, illetve a katekumen csoport tagjai a korábbi alkalmaknál jóval több kérdést intéztek Laci Atyához, hiszen a gyónás –főleg felnőtt korban- nem egy hétköznapi, egyszerű, könnyű történet. Azt hiszem, vallásunk egyik legnagyszerűbb „kötelessége”, amitől nem félni kell, hanem földi életünk jobbátevőjének látni.
Örök és gyönyörű emlék lesz a bérmálkozás is, hiszen én állhattam életem társa, leendő férjem mögött, én járulhattam vele Bosák Nándor püspök atya elé, és büszkén, boldogan vállalom a bérmakeresztszülő feladatát: továbbra is segítem majd vallásának gyakorlásában, hitének mélyítésében. A katekumenátus sokkal többet adott, mint amit elképzelhettünk. Ráadásul egy kísérőnek is ugyanolyan hasznos, mint azoknak a felnőtteknek, akik vágynak Istenhez, egy különleges közösséghez tartozni. Rengeteg új dolgot tanultam/tanultunk, de ezek nem leírhatóak. Csak gyakorlatban, az életben, szívünkkel adhatóak át. Köszönöm a 2014/2015-ös Katekumen csoport nevében is Laci atyának, hogy kivételes kisugárzásával, óriási szeretetével, hatalmas elméleti tudásával és hol humoros, hol lélekemelő előadásaival végigkísérte ezeket a többre vágyó, tudatos, jóakaratú, átlagon felüli felnőtteket ezen az úton.
