Az oldal cookie-kat használ, hogy minél több hasznos funkciót biztosítson a látogatóknak.

Az EU-s jogszabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét, hogy oldalaink sütiket (cookie) használnak. Ezek miniatűr, ártalmatlan fájlok, melyeket az ön gépére helyezünk el, hogy a szolgáltatásaink használatát egyszerűbbé tegyük az ön számára. A sütiket természetesen letilthatja a böngészőjében, azonban ha az Elfogadom feliratú gombra kattint, akkor elfogadja azok használatát.

 

Amikor húsvét szombatján megkaptam a keresztséget, és elszorult torokkal, könnyes szemmel visszaültem a padsorba katekumen társaim közé, nem voltak megfogalmazható szavak bennem, csak érzések.

A sírás fojtogatott és eltöltött a hála, amiért Isten hívó szava elért, megértettem, mi a szándéka, és megtettem azokat a nagyon nehéz, súlyos, első lépéseket a templom, a plébánia felé több mint egy éve. Ma már számomra is érthetetlen, miért volt ez olyan nehéz és miért nem tettem meg sokkal hamarabb.

A katekumen foglalkozás kéthetente Laci atyával mindannyiunk számára nagy élményt jelentett, mindenki szeretett járni, alig volt hiányzás, és általában tovább tartott az eredetileg megszabott időtartamhoz képest. Elmélkedtünk, kérdeztünk, sokat tanultunk és még többet akartunk tudni. Máskor viszont mindenki némán, magába mélyedve hallgatta Laci atyát.

Társaimmal együtt jártuk végig az utat, ki-ki a magáét, amelyre Isten meghívta. Mindenki más és más okkal, de ugyanolyan céllal érkezett a csoportba: a keresztény életet megismerni, megélni, a hittel megismerkedni és megtanulni, hogyan érthetjük meg Urunk szándékát. Megismerkedni azzal, ami eddig hiányzott az életünkből, a mindennapjainkból, a gondolatainkból, az érzéseink közül, a kérdéseinkre megtalálni a választ. Hogyan lehetek boldogabb? Hogyan adhatok többet? Ki segíthet? Merre tartsak? Hol találom meg a válaszokat?

Felnőttként választottuk a keresztény életet, a keresztény egyházat, vannak köztünk huszonévesek és nagyobb élettapasztalattal rendelkezők. Az idősebbekhez tartozva sokáig küzdöttem azzal a kétellyel, vajon nem késő számomra Isten keresése? Mire eljutottam a keresztelésig, már tudtam, hogy nem késő, és talán még erősebb, mélyebb hittel kell bírnom, ha ebben hiszek. Hála és köszönet mindenkinek, aki ebben segített. A katekumenek bemutatásakor és a keresztelés után is megható volt a sok kedves visszajelzés a közösség részéről, hiszen a rendszeresen templomba járók hite is megerősödött, látva minket, új társaikat.

Szeretettel és bátor szívvel, alázattal fogadom, erős hittel várom, milyen feladatokat kapok a jövőben, hogyan szolgálhatok és merre vezet az Úr.


„Taníts engem utaidra, Uram,
hogy igazságod szerint járjak,
és teljes szívvel féljem nevedet.”
(Zsoltárok könyve 86:11)

Dr. Bene Edit


Eseménynaptár

Templomszentelés 20. évfordulója

augusztus
szerda
19
Augusztus 19-én, szerdán,...
17:00 h